A kedves olvasót kevéssé felzaklató témával kezdünk, azzal ugyanis, hogy „…sok NER-es maradvánnyal kellene együtt élnie az ellenzéknek, ha nyerne, de nem sikerülne kétharmadot szereznie.” (https://444.hu/2022/02/08/sok-ner-es-maradvannyal-kellene-egyutt-elnie-az-ellenzeknek-ha-nyerne-de-nem-sikerulne-ketharmadot-szereznie), hiszen legtöbbünk ezt már ismeri. E sorok írója azonban úgy véli, hogy a NER leváltásának első lépése a választási győzelem, és aztán sokat és közösen dolgozni egy új rendszerért. Ám az állam sem béna kacsa, fontos képességei vannak (költségvetés pl. nem kétharmadok törvények területei) a kezében. Az idézet cikkben az ellenzéki sajtótájékoztatók aktuális darabjáról van szó.

Mindehhez kapcsolódik a Magyar Narancs (2022.02.09) cikke is, amelyben Polyák Gábor, az ellenzék médiapolitikusa fejti ki álláspontját.

https://magyarnarancs.hu/belpol/egy-uj-csatorna-es-kozszolgalatinak-hivja-magat-245889#:~:text=Interj%C3%BA,hozni%20%C3%BAjakat%20is.

Az ellenzék médiatörekvései egyszerűek, természetesek- ám meglehetősen nehéz megvalósítani. Polyák Gábor szerint „Az a kényelmes helyzet, ha megvan a kétharmad és lehet álmodni, de a média az a terület, ahol egyébként is lehet változtatni. Persze, lesznek dolgok, amelyek fájdalmasan változatlanok maradnak, mint a közmédia alapstruktúrája. De önmagában azzal, hogy nem a Fidesz kormányoz, és a politikusok és a hatóságok vezetői nem úgy kezelik az újságírót, mint ellenséget, már sokat nyerünk. A program első része arról szól, hogyan lehet az információt elérhetőbbé tenni. Ez sokszor nem is a szabályozáson múlik, hanem a politikai kultúra változásán: nem futok el az újság­író elől, az adatigénylésnél nem várom meg a határidőt, hanem amint tudom, kiadom az adatot.” Idősebbek emlékeznek arra, hogy a rendszerváltást megelőzően miként szabadult fel a sajtó és a televízió, ömlött felénk a hír, a történelem újdonságnak tetszett. A fiatalok remélhetően megérnek még egy ilyen felszabadító érzést. Az odavezető utat illetően pedig olvassák Polyák Gábor írásait. Akit a téma részletesebben érdekel, remélem, sokan vannak, ők ezen a honlapon érdekes beszélgetést láthatnak Vicsek Ferenc és Polyák Gábor között, amelyhez Sermer Ádám képviselőjelölt is hozzászólt.

A váltás és a változás nehézségeiről szól Szűcs Zoltán Gábor jegyzete a Szeged.hu felületén (2022.02.08. https://szeged.hu/cikk/a-hit-a-mitosz-a-kepzelet-vege-szucs-zoltan-gabor-jegyzete). A választás nehézségéről, bonyolultságáról és felelősségéről is ír.  Nem csak az ellenzék szakpolitikáján, pontosabban ilyen politikák ígéretén múlik a váltás- „Az elmúlt tizenkét év karakteres fideszes szakpolitikái közül vajmi keveset találhatnánk meg a 2010-es választási programjukban, a későbbiekben meg a világon semmit, ugyanis: 2010 óta nincs fideszes választási program! Nem szavazhattunk tehát eddig szakpolitikai ígéretekre, csak homályos víziókra, metaforákra, egyéb retorikai eszközökre (sőt, újabban emojikra), állítólagos teljesítményekre (amik aztán vagy igazak, vagy nem), és egy büszkén felvállalt irracionális hitre a karizmatikus vezetőben. Az ellenzék persze tehetne mást, mint a Fidesz (tesz is, sőt, ha akarna, se tudná ugyanazt tenni) és nem állítom azt se, hogy a Fidesz jól tette, amit eddig tett, de ettől még tény marad, hogy a valóságban nekünk, választóknak messze nem olyan fontosak a szakpolitikai ígéretek ahhoz, hogy el tudjunk képzelni egy lehetséges, kívánatos jövőt, mint azt esetleg gondolni lehetne.

Akárhogy is van, a mi magunk állampolgári felelőssége letagadhatatlan, és mivel a mi szavazatunk fog április 3-án dönteni, a felelősség egészen kivételes. A legfontosabb dolog, ami rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e megszabadulni a Fidesz kreálta mítoszok rabságából.

  • Hogy el tudunk-e képzelni egy olyan életet, amiben nem a „rezsicsökkentéshez” ragaszkodunk, hanem, hogy valóban keveset fizessünk.
  • Hogy el tudunk-e képzelni egy világot, amelyben a nyugdíjakat nem „védik meg”, hanem csak nem veszik el tőlünk és hagyják gyarapodni (esetleg még bátorítják is) a nyugdíjcélú megtakarításainkat.
  • Hogy lehetségesnek tartjuk-e, hogy nem manipulatív „nemzeti konzultációkkal” próbálják legitimálni a döntéseiket, hanem nyíltan felvállalják a döntési felelősséget vagy ha azt gondolják, nekünk kell dönteni, akkor viszont népszavazást írnak ki.
  • Hogy nem kérünk a „világ legsikeresebb járványkezeléséből”, hanem szembenézünk a valósággal.
  • Hogy a „világraszóló gazdasági sikertörténet” helyett képesek vagyunk-e tudni, mi történik valójában a gazdaságban?
  • Hogy nem elégszünk meg azzal, hogy az egészségügy pazarul helytállt a járványban, hanem tudni akarjuk a valóságot?
  • Hogy elhisszük-e, hogy elegendő tanár van az iskolákban és a KLIK egy sikertörténet vagy képesek vagyunk együtt élni az igazsággal, legyen az bármilyen nehéz?
  • Hogy szemünk se rebben attól, hogy példátlanul drágán épülnek nálunk az autópályák vagy merünk-e hinni egy világban, ahol nálunk is csak annyiba kell kerülnie, mint a többi EU-tagállamban?
  • Hogy normálisnak fogadjuk-e el egy kifejezetten szekuláris társadalomban, hogy az iskolákat, szociális intézményeket tömegesen játszották át egyházaknak, s velük hatalmas állami erőforrásokat vagy merünk hinni abban, hogy az államnak alapvető feladata lenne, hogy ezeket a feladatait ellássa.
  • Hogy semmi furcsát nem találunk abban, hogy a miniszterelnök kollégiumi szobatársa nyerjen évekig szinte minden közbeszerzést, aztán, mikor ők összevesznek, akkor meg a gyerekkori barátja, meg a családtagjai vagy el merünk-e képzelni egy országot, ahol az állami pénz nem a hatalmon lévők pénze?
  • Hogy beletörődünk, hogy emberi ésszel felfoghatatlan összegek mennek egy stadionépítésekre, élsportra, ahelyett, hogy elképzelnénk egy országot, ahol a testmozgás a széles tömegek aktívan űzött szenvedélye?
  • Hogy elég-e nekünk, ha plakátokon azt olvassuk, hogy melyik híres ember, tudós, művész volt magyar származású vagy olyan országot akarunk, ahol az ország jelentős része nem válik funkcionális analfabétává vagy írástudóknak meg nem kell külföldön karriert csinálniuk?
  • Hogy tényleg attól vagyunk boldogok, ha simán összemossák a pedofíliát a homoszexualitással, ha „megvédenek” minket saját szövetségeseinktől, az EU-tól (amelynek minden döntéshozó intézményében ott ülünk és szavunk van), a NATO-tól, viszont alázatos tisztelettel beszélünk autoriter rezsimek vezetőivel vagy szeretnénk egy valóban büszke, öntudatos, értékeihez ragaszkodó országban élni?”
  • Hogy az „egykulcsos adót” fetisizáljuk inkább vagy elhisszük a tényeket és elfogadjuk, hogy az egykulcsos adó valójában sokakat rosszabb helyzetbe hozott?
  • Hogy hiszünk-e a mitikus „határkerítés”-ben, meg rettegünk-e a „migránsoktól” vagy észrevesszük a kormány tényleges politikájának ellentmondásait és a tömegesen behozott vendégmunkásokat vagy a tízezreket elérő bevándorlási kötvényekben lévő bizniszt?
  • Hogy abban hiszünk-e, hogy az „egészség nem üzlet” vagy hajlandók vagyunk rájönni, hogy az elmúlt tizenkét évben a rezsimhez közelálló vállalkozók hatalmas magánegészségügyi intézményrendszert alakítottak ki?
  • Elfogadjuk-e, hogy a kormánynak fontos a múlt, a hagyomány, a nemzeti örökség vagy észrevesszük-e azt a pusztítást, ami ezen a területen végbement az elmúlt években az intézményrendszerben?
  • Elhisszük-e, hogy a park az egy nagyrészt lebetonozott, murvával felszórt, virágágyásokkal és nemzeti zászlókkal díszített, mélygarázsra épített, 30 milliárdos fölösleges és műszakilag nem kifogástalan épületekkel teleszórt valami vagy el merünk-e képzelni erdőket, mezőket, szabadon hagyott tereket?
  • Lelkesen bólogatunk a miniszternek, hogy az idei választásokra küldendő EBESZ misszió teljesen „rutineljárás” vagy felfigyelünk rá, hogy ilyen EU tagállamban utoljára 2013-ban, Bulgáriával történt meg?
  • Rettegünk inkább „Gyurcsánytól” vagy elképzelünk egy országot, ahol az igazságügyi államtitkárt nem vádolják azzal a hatóságok, hogy forint tízmilliókat kapott a bírósági végrehajtói kar elnökétől mindenféle gyanús ügyekben?
  • Abban hiszünk-e, hogy nálunk nem vészesen magas az infláció vagy szeretnénk olyan országban élni, ahol akkor nincs magas infláció, amikor nem kell hatósági árstoppot bevezetni az elszabadult áremelkedés miatt?

Egy héttel ezelőtti Olvasónaplóban már ismertettem a Szabad Európában Fazekas Pálma tollából megjelent cikket, amelyben – egyebek mellett – az ismert kutató, Sinkó Eszter megállapításait írja le. Ma újabb cikket teszek hozzá (Fazekas Pálma), ez alkalommal az ugyancsak ismert dr. Kunetz Zsombor megállapításait ismerteti.

Némi szomorúsággal ugyanezt tesszük.

„Dr. Kunetz Zsombor szerint nincs olyan szegmense a hazai egészségügynek, amely az elmúlt tizenkét évben fejlődött volna, a döntések hiányát vagy a rossz döntések hatását pedig felerősítette a világjárvány. A szakértő szerint csak a társadalom tudja kikényszeríteni a változást abban az országban, ahol tizenkét éve úgy nyer választást a Fidesz, hogy nincs egészségügyiprogramja. Dr. Kunetz Zsombor szerint nincs olyan szegmense a hazai egészségügynek, amely az elmúlt tizenkét évben fejlődött volna, a döntések hiányát vagy a rossz döntések hatását pedig felerősítette a világjárvány. A szakértő szerint csak a társadalom tudja kikényszeríteni a változást abban az országban, ahol tizenkét éve úgy nyer választást a Fidesz, hogy nincs egészségügyi programja…az elmúlt tizenkét évben egyértelműen romlott az egészségügy állapota, és ez nem csak a pandémia számlájára írható. Természetesen igaz, hogy a járvány felnagyította a gondokat, sőt sokat rontott is a helyzeten, de már a járvány kitörése előtt érezhető volt, hogy muszáj kezdeni valamit az egészségüggyel, mert nagyon nagy baj van. A szakember szerint voltak ugyan kísérletek az elmúlt tizenkét évben arra, hogy felszámolják az ellátórendszerben a strukturális problémákat és hiányosságokat, de hiányzott a politikai akarat. Mindenki számára nyilvánvaló most is és nyilvánvaló volt az elmúlt években is, hogy például a jelenlegi fekvőbeteg-struktúrát nem lehet fenntartani, nincs hozzá megfelelő mennyiségű humán erőforrás.”

Az Olvasónapló szerkesztője, százezer társával együtt sokszor megtapasztalta ember és eszköz végzetes fáradását az egészségügyben. A cikk szerint „.. a helyzet drámaiságát jól jellemző példaként említi a szakember a 2019 júniusában bekövetkező, nagy sajtónyilvánosságot kapó esetet, amikor meghalt a Péterfy Sándor Utcai Kórház tapasztalt érsebésze, aki a halála előtt hónapokon át egyedül, havi harmincnapos készenlétben látta el a baleseti központ ügyeletét, halálával pedig instabillá vált az akut érbetegek ellátása a fővárosban. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) tagadta, hogy gond lenne, és közleményben állította, hogy a sajtóhírekkel ellentétben biztosított és zavartalan az akut érbetegek ellátása a fővárosban, a rendszer jól működik.”

Ez azonban nem igaz, súlyos ellátási nehézségek léptek fel.

„…az orvoshiány miatt 2021 júliusában ideiglenesen megszűnt egy egész megye baleseti ellátása Zalaegerszegen, és gyakran érkeztek hírek ideiglenes vagy tartós osztálybezárásokról az országban a humánerőforrás-hiány miatt.”

Nem új a jelenség. „Dr. Kunetz Zsombor, aki 1995 óta foglalkozik mentéssel, hozzáteszi, az egészségügyi szakdolgozók hiánya a 2010-es évek előtt is valós probléma volt. Alulfizetett volt a szakdolgozói állomány és az orvosok is, mindent uralt a paraszolvencia. Ezt a helyzetet fejelte meg a Fidesz-kormányok alatt az alkalmatlan vezetői réteg kinevezése.”

„Nagyon sokan mentek el a pályáról szakdolgozói szinten is. Példaként azt a 2017-es esetet említi a szakember, amikor egy teljes osztályt kellett átmenetileg bezárni a dél-pesti kórházban, mert az ápolók és a nővérek a magasabb fizetés miatt inkább az új soroksári IKEA bútoráruházban vállaltak munkát. Mint mondja, a nővérek, szakápolók fizetése olyan alacsony és olyan méltatlan körülmények között dolgoznak – ez igaz az infrastruktúrára ugyanúgy, mint a rendszer humánerőforrásmenedzsment-szemléletére –, hogy nincs mit csodálkozni a tömeges elvándorláson.”

Csillag István nemrég beszélgetett Bánó Andrással és Bolgár Györggyel, ajánlom figyelmükbe (https://www.youtube.com/watch?v=RUGhO7eMP7E). Ebben a beszélgetésben erről esik szó:

  • Miért Iványi Gábor fejezi ki köztársasági elnök jelöltként a nemzet egységét, erkölcsiségét?
  • Miért távolodott el a bona fide-től (jó szándék) a Fidesz és miért követi el a joggal való visszaélést folytatólagosan, üzletszerűen, nyereségvágyból, bűnszervezetben?
  • Miért vannak az ellenzék pártjai csapdában?
  • Milyen is az ellenzék – „majd fogni kap egy vajszínű árnyalatot” (Esterházy Péter) gazdaságpolitikája?
  • Milyen energiapolitika vezetett el a mai orosz függőséghez?
  • Ki lehet-e szabadulni az orosz csapdából Ukrajna kapcsán, jó alap-e az 1991-es barátsági szerződés?

Kóczé Angéla súlyos kritikát fogalmaz meg cikkében: miért van ilyen kevés magasan képzett roma? (2022. 02. 11.) https://ujnepszabadsag.com/2022/02/11/szaz-romabol-egy-diplomas/

„Miért van ilyen kevés sikeres, magasan képzett roma? Ezt a kérdést vagy ennek különböző változatait szinte minden rendszerváltás utáni kormány és politikai párt megfogalmazta. A kormányok nagy egyetértésben a kutatókkal és a civil szervezetekkel rájöttek, hogy a „romák jövőjének záloga az oktatásban rejlik”. Ennek ellenére még mindig nem jutottunk el odáig, hogy a hátrányos helyzetű, rasszizált romák tömeges társadalmi (felfelé) mobilitása javuljon. Természetesen ismerjük a különböző, projekt szerűen működő ösztöndíj és tanoda programokat, amelyeket a különböző kormányzatok és civil szervezetek támogattak és jelenleg is támogatnak. Továbbá az európai uniós forrásokból segített roma szakkollégiumi rendszert, ahol a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok szakmai patronálása mellett „segítik a cigány kultúra elmélyítését és keresztény erkölcsi értékek” elsajátítását. Ezek valóban nagyon fontos kezdeményezések, azonban a roma tanulók jelentős többsége még mindig kimarad ezekből az esélyegyenlőséget biztosító oktatási programokból. S ezért szinte láthatatlanok a magyar felsőoktatásban, kutatás-fejlesztési, vagy akár az üzleti és a banki szférában.

Több elemző is úgy véli, hogy a romák leszakadásának és kirekesztettségének egyik legfontosabb oka a nagyon alacsony iskolai végzettség. A Népszámlálás 2011-es adatai szerint a 15 évesnél idősebb romák 58 százaléka legfeljebb általános iskolát végzett, további negyedük–ötödük be sem fejezte a 8 általánost, azaz a roma népesség négyötöde legfeljebb alapfokú végzettségű. A romák öt százalékának a legmagasabb befejezett iskolai végzettsége érettségi, és csupán 1 százalékuknak van diplomája. A nők körében ennél még rosszabb a helyzet: negyedük nem fejezte be az általános iskolát, szemben a férfiak egy ötödével; a legfeljebb 8 osztályt végzettek, illetve a szakmunkás végzettséggel rendelkezők körében 3, illetve 7 százalékponttal maradnak el a férfiaktól.

Szinte minden oktatáskutató és oktatási szakember egyetért abban, hogy a hátrányos helyzetű roma származású gyerekek esélyegyenlőségének, iskolai sikerességének megteremtéséhez a hozzáférhető és lehető legjobb minőségű oktatás, a modern technológiáknak megfelelő készségek legmagasabb szintű elsajátítása szükséges. Kutatások azt igazolják, hogy az általános iskolát végzett magyar diákok eredményeit leginkább az határozza meg, hogy milyen a családok szociális és gazdasági helyzete, illetve hogy az ország/település melyik részén jártak iskolába. Az oktatási rendszer, amely arra hivatott, hogy lehetőséget és felemelkedést biztosítson azoknak, akiknek ez az egyedüli esélyük kitörni a generációs mélyszegénységből és a faji kirekesztettségből, inkább a hátrányok és a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődését biztosítja.

Ennek a diszkriminatív, szelektív és igazságtalan oktatási rendszernek a megváltoztatásához nem projektszerű, hanem strukturális, társadalmi mobilizációt elősegítő oktatáspolitikai beavatkozások és reformok szükségesek. Sikeres, magasan képzett romák akkor fognak tömegesen megjelenni, amikor a kormányok nem önző érdekek mentén meghatározott, rövidtávon elérhető sikereket hajszolnak, hanem mernek befektetni a hosszútávon megtérülő humán tőkébe.”